radnica

A történelmi városháza

Klasszicista stílusú épület, neobarokk elemekkel a Fő utca 59. sz. alatt – ez a Történelmi Városháza.

Korábban két jómódú polgári család há za állt ezen a helyen, az egyik éppen a jeles kassai szülött, Szathmári György érsek családja volt. A városháza épülete 1779-1780 között épült a pozsonyi építész, Langer J. tervei alapján. Az épület fényűző jellege az akkori Kassa jelentőségéről árulkodik. Érdemes megfigyelni a városháza homlokzatát, ahol a város címere is látható. 1927-ben a belső udvar hátsó részében nyílt meg a Slovan mozi. Az épület több évig könyvtárként szolgált és 1989-től a Bocatius János Közkönyvtár  név alatt, amely a volt kassai bírótól és költőtől kapta nevét. 1997-től a Történelmi Városháza  helyiségei reprezentációs célokat szolgálnak, itt székel a Kassai Látogató Központ is, amely a hazai és külföldi látogatóknak nyújt számos szolgáltatást.